Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Én igenis szeretnék virágot kapni, de csak akkor, ha az, aki adja, tudja, mit jelent és miért fontos ez.
„Mire való a nőnap? Virágot kell adni a lányoknak! Ezt bármelyik jól nevelt óvodás tudja. És akkor jön valaki, aki dühösen közli, »Kösz, nem kell az a rohadt virág!« Most akkor mi van?
Még mielőtt a nőnap mai jelentéséről elmélkedni kezdenénk, érdemes leásni a történeti gyökerekig. A kezdeményezés nem meglepő módon összefonódik a 20. század elejének feminista mozgalmaival, a választójog és a női egyenjogúság követeléseivel. A nőnap ötletét hivatalosan először 1910-ben, a második nemzetközi női világkonferencián vetette fel Clara Zetkin, azzal a céllal, hogy legyen egy nap az évben, amit minden országban az egyenjogúsági küzdelmekről való megemlékezésnek szentelnek. Ezek után 1911-ben Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartottak felvonulásokat a nőnap alkalmából, még március 19-én, majd a következő években átkerült a buli február utolsó vasárnapjára, 1914-ben pedig hivatalosan is március 8-ára rakták a nemzetközi nőnapot.
Eredetileg tehát ennek semmi köze a virághoz, és ahhoz, hogy a férfiaknak ajándékozniuk kéne bármit is. Inkább a jogokról és a küzdelmekről szólt, az első évtizedekben pedig kőkemény demonstrációkról és valódi harcokról is. Mára lassan második Valentin-nappá silányult, kétségbeesett férjek és pasik rohangálnak virágcsokrokért az utolsó pillanatban, nehogy sértődés legyen, hogy elfelejtik. Tele az internet fantasztikusabbnál fantasztikusabb programajánlókkal, a félárú múzeumjegy kedves ötletnek tűnik, de a kedvencem az, amely a Szürke ötven árnyalatának ágymozis megtekintését ajánlja. Nesze neked női egyenjogúság!”